Állampolgári Részvétel Hete
máj 17 2010 in Team News by admin
Az ÁRH 2010. szeptember 20-26-között kerül megrendezésre.
az Add tovább! kapcsán már többször is szóba került az Állampolgári Részvétel Hete (http://arh.kozossegfejlesztes.hu, http://www.arh.blogol.hu). Meggyőződésem, hogy a minden év szeptember végén megrendezésre kerülő országos civil eseménysorozat és kampányhét nagyon jól kapcsolódik most indult mozgalmi kezdeményezésünkhöz. A fiatalokkal kapcsolatos ügyek eddig is minden évben megjelentek az ÁRH kapcsán, több tucat eseménnyel alátámasztva.
Talán érdemes lenne azon gondolkoznunk, hogy az első (vagy második:-), a mozgalomhoz kapcsolódó gyakorlati lépéseket összekapcsoljuk az ÁRH-val, így erősítve mindkét kezdeményezést. Gondolok itt arra, hogy addigra már mindenképpen el kell, hogy induljanak ifjúsági események a mozgalom keretében (a példatárhoz illeszkedő, vagy azt kiegészítő új közösségi folyamatok), amelyek konkrét lépéseit érdemes lenne az ÁRH-ra időzíteni. Az ÁRH abban is segíthetne, hogy nagyobb nyilvánosságot, társadalmi bázist szervezzen a mozgalom köré.
Ha vannak elképzeléseitek és válaszoltok itt, akkor talán ebből érdemes egy külön fórumóo is kanyarítani.
Mit gondoltok?
Egy kis motiváció az ÁRH-ról:
Máté (admin)


Horváth Zoltánné said on 2010. szeptember 5. vasárnap
Sziasztok!
Mi a férjemmel civilmenedzser képzésre járunk. Pénteken találkoztunk Varga Mátéval, akitől értesültünk erről az eseményről. Mi 25-én délután a nyugdíjas házban a szokásos havi klubdélután keretén belül fogunk beszélgetni az ÁRH fontosságáról.
Mottónk: “Kézenfogva”- generációkon átívelő demokrácia
Minden civil szervezet 3-5 delegációját hívjuk erre a rendezvényre és a tagjainktól azt kérjük, hogy egy-egy unokát hozzanak magukkal.
Nagyon bízunk benne, hogy sikeres lesz az a délután!