A legutóbbi országos találkozón merült fel a gondolat, hogy az Add tovább céljai teljesen egybevágnak az ifjúsági közösségi terek céljaival és módszereivel. Szentesen akkor készült megnyitni kapuit a Dózsa Ház Ifjúsági Közösségi Tér. Vas Judit, akivel részt vettünk a találkozón, a Nagycsaládosok Egyesületének aktív, fiatal tagja. ?k gyakorlatilag azt csinálják, amit az Add továbban szeretnénk minél szélesebb kör számára elérhet?vé tenni: a nagyobbak a kicsikkel játszanak, foglalkoznak, tanítják ?ket, segítenek hasznosan eltölteni a szabadid?t.
A két dolgot csak össze kell adni és akkor az értékük megsokszorozódik. Judit erre nagyon jó, m?köd? példákat látott Lettországban. A közösségi térben a Nagycsaládosok kezdeményezésével elindulna az Add tovább és a módszert megtanulva bekapcsolódhatnak más egyesületek, magánszemélyek, gyerekek, stb. bárki, aki akar.
Az ügyben a következ? lépések történtek:
beszéltünk a közösségi térben dolgozó szakemberekkel, akik támogatták az ötletet és szabad kezet adtak.
Beszéltünk a Nagycsaládosok vezet?jével, aki támogatta az ötletet és szabad kezet adott.
Levelet írtunk minden civil szervezetnek, hogy ha rendelkeznek társasjátékokkal, amit be tudnak hozni, vagy szabad humán kapacitással, stb., vegyenek részt a kezdeményezésünkben.
El?adást tartottunk egy nagycsaládos rendezvényen, hogy felhívjuk a tagok figyelmét erre a lehet?ségre.
Sajtóközleményt jelentettünk meg a tervünkr?l, hogy minél szélesebb réteg értesülhessen és kapcsolódhasson be.
Konkrét tárgyalásokat folytattunk hagyomány?rz? egyesülettel, amely 50 f?, 14-34 éves tagsággal rendelkezik és a b?rm?vességt?l kezdve a harcm?vészetig mindennel foglalkozik, és igyekeztünk bevonni ?ket. Ígéretünk van, konkrét cselekvés még nem történt.
Hát itt tartunk most, de nem adjuk fel.
Sajnálom, hogy ma nem lehetek veletek, de jó tanácskozást és hasznos ötleteket, megalapozott cselekvést kívánok Mindenkinek!