Egy fiatalok részvételével épülő demokrácia- és közösségfejlesztő országos önkéntes mozgalom indítását tervezzük, mert azt tapasztaljuk, hogy
a megújulásra nem képes települési közösségek értelmiségi/fejlesztői segítség nélkül, magukra maradtak,
a lassú polgárosodás és demokratizálódás szükségessé teszi az értelmiség széleskörű szerepvállalását;
a fiatalságot az intézmények nem készítik fel az aktív demokratikus/közösségi létre, a közjóért való munkálkodásra, s nem tudnak társadalmi és önkéntes munkatapasztalatokra sem szert tenni;
a közép és felsőoktatási oktatási-nevelési intézmények közül kevesen vállalnak szervezetten részt környezetük emberi erőforrásának fejlesztésében;
a kultúraváltás folyamatában erősebbek a dekulturálódás elemei, mint az új, demokratikus és közösségi kultúra kiépülésének jegyei.
A mozgalom célja egyfelől az, hogy elősegítse az ifjúság közösségi és demokratikus szocializációját azáltal, hogy konkrét cselekvési terepet biztosít a fiatalok és oktató-nevelő intézményeik, szervezeteik társadalmi szerepvállalásához, ugyanakkor az, hogy elősegítse a települési közösségek megújulását és mindezzel hozzájáruljon a magyar demokrácia megerősödéséhez, a következő lehetséges módokon:
- az idősebb (többnyire már nem a településükön tanuló, de hazajáró) fiatalok együtt dolgoznak a helyben élő fiatalabbakkal (általános iskolások) településük, társaságuk közösségibbé tételén (nyári táborok, szomszédolás, nemzetközi kapcsolatok, természet és környezetvédő programok, stb. a helyi igények szerint);
- A felsőoktatásban tanulók – a hajdani settlementekhez hasonló módon – tanító- és facilitátor-szerepet vállalnak a segítségükre igényt tartó, fogadó településeken (falvakban, városrészekben) az önszerveződés minden lehetséges területén (előadások, előadássorozatok, tanfolyam-jellegű képzések tartása, felzárkóztató programok szervezése, tanulmányutak szervezése itthon és külföldön a helyieket érdeklő fejlesztési témákban, pl. turizmus, ökogazdálkodás, stb).
A mozgalom nem új intézményeket épít, hanem ráépül a jelenlegi intézményrendszerekre és hálózatokra, s a meglévő kapacitásokat egészíti ki új funkciókkal, melyek a már korábban működő tevékenységeket is fejleszthetik-integrálhatják, pl. közösségfejlesztő, ifjúsági- és diák, civil segítő szervezetek esetében.
Közösségfejlesztői tapasztalataink azt igazolják, hogy a diákoknak, de a segítő szervezeteknek és önkénteseknek is vannak szabad, mozgósítható kapacitásaik, pl. többen jelentkeznek önkéntesnek, mint amennyi feladatot rájuk tudnának bízni, vagy pályázati kezdeményezésre megszerveződtek új intézmények, amelyek a projekt lejárta után keresik új feladataikat és lehetséges funkcióikat.
Célunk, hogy e szabad kapacitásokat a közjó gyarapítására, s általa társadalmi tapasztalatok szerzésére fordítsuk. Azt tapasztaljuk, hogy – rossz társadalmi közérzetünk ellenére – az állampolgárok többsége szívesen tenne jót, gyarapítva a közjót is, de nem tudja, mit, hogyan és kikkel tehetne ennek érdekében? A vezetettségre, a szervezettségre való igény erős, s e mozgalom célja többek között az, hogy szervezetté tegye a jobbító szándékokat és becsatornázza azokat egy kínálati és keresleti rendszerbe.


Legutóbbi hozzászólások